A koncertet követő reggel.

Amanda az ablakon vakító fénnyel beragyogó napsugarakra ébredt fel. Felült az ágyban és körbenézett a szobában. Egyedül volt. Hallotta a nappaliból beszűrődő hangokat. A barátai hangját. Úgy döntött, hogy nem megy ki hozzájuk azonnal, hanem rendbe szedi kicsit magát előtte. Odasétált a tükörhöz, hogy szembenézzen az átbulizott éjszaka utáni önmagával. A látvány mosolyt csalt az arcára: rövid, fekete haja össze-vissza állt, a szemfestéke szétkenődött a szemén, monoklimintát rajzolva a szeme alá, ráadásul a homlokát egy majd 3 centis összevarrt és leragasztott seb is díszítette. Tudni pontosan nem tudta, hogy hol és mitől szerezte, de sejtései voltak a dologgal kapcsolatban. Bement a fürdőszobába vett egy rövid, forró zuhanyt, zselével ugyanolyan torzonborz frizurát készített magának, mint amilyet az előző esti koncertre, felvett egy tiszta fekete pólót, a fekete szabadidőnadrágját, visszatette a két csuklószorítóját és a gyűrűit. Ekkor feltűnt neki, hogy eggyel több gyűrűt vett fel, mint amennyit előző este felrakott az ujjaira. Levette a bal gyűrűsujján levő, keresztekkel díszített ezüstgyűrűt, kisétált a szobába, letelepedett a szoba egyik sarkában levő dobszettje mögé, bal kezébe vette a dobverőket, miközben elmerengve vizsgálgatta a jobb tenyerén heverő gyönyörű ékszert. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy azt sem hallotta, amint Eric benyit a szobába, így megijedt, amikor váratlanul megszólalt mögötte és hátulról átölelte őt:

- Még fel sem ébredtél, de már a dob mögött ülsz…néha igazán pihenhetnél kicsit, nem kell mindig gyakorolni…ne aggódj, nem lesz semmi gond a próbameghallgatáson, megkapjuk a szerződést…jók vagyunk, ezt te is tudod!

- Ó, te vagy az Eric? A frászt hoztad rám…most nem gyakorolni készültem, csak olyan jó itt ücsörögni…tudod, ez az egyik kedvenc helyem…most még ráadásul jobban is vonzott, mint máskor…nem tudom, tegnap éjszaka óta, a koncert óta rettenetesen fura érzés motoszkál bennem…a szívem azt mondja, hogy valami különleges dologban volt részem, de az eszem meg azt súgja, hogy csak elképzeltem az egészet… - mondta csendesen Amanda, miközben letette a dobverőket és visszahúzta a titokzatos gyűrűt az ujjára. Úgy döntött, hogy nem kérdezősködik a dologról, mivel biztos volt benne, hogy a gyűrűt Eric-től kapta és majd a megfelelő időben mindent el fog mondani róla.

- Minden rendben? Már úgy értem, hogy a…? – kérdezte Eric aggódva, miközben Amanda lassan felállt a székről és odafordult hozzá.

- Ó igen, idebent minden rendben…kicsit rontja az image-met, de azt hiszem túlélem… - válaszolta nevetve Amanda, majd mosolyogva folytatta: - Ha már itt tartunk, elmondanád, hogy honnan szereztem ezt a csinos kis sérülést? Csak nem verekedtél össze valakivel miattam?

- Szerencsére ilyesmire nem volt szükség… - kezdte Eric mosolyogva. Huncut fény táncolt a szemében, amiből Amanda egyből rájött, hogy valamit titkol előle. Valami fontos dolgot. Izgatottan várta a folytatást, elkezdett újra hinni abban, hogy a szíve mégiscsak jól súgta, hogy történt valami az előző éjjel. - …de ezt inkább beszéljük meg odakint…a többiek már várnak rád…utána, ha van kedved elmehetünk sétálni vagy valami…csakhogy ne gubbassz itt egész nap a dobok mögött…elvégre hétvége van…

- Ha te mondod…de tudod, hogy ha nem gyakorolok eleget, akkor nem fognak olyan jól menni a dalok, mint ahogy azt elvárnátok tőlem…és van még egy-két ütem, ami kifog rajtam… - mondta Amanda és visszanyúlt a dobverők felé, azonban Eric finoman megállította a mozdulatban és gyengéden átkarolva a vállát, elkezdte őt az ajtó felé vezetni.

- Senki nem vár el tőled többet, mint amennyit tudsz, emiatt ne gyötörd magad feleslegesen…inkább gyere velem! Mutatok neked valamit, amitől garantáltan tátva marad a szád… - fojtatta Eric még mindig titkolózó stílusban, majd kinyitotta az ajtót és kilépett rajta Amanda-val. Serenity, Chris és Joana a kanapén ültek és egy emberként Eric bújták laptopját.

- Hé srácok, nézzétek csak kit sodort ki hozzánk a szél! – nézett föl a laptopból Serenity és mosolyogva fogadta a két érkezőt. – Minden rendben, jól érzed magad? – kérdezte Joana, szinte Serenity-vel egyszerre.

Amanda végignézett rajtuk és elmosolyodott.

- Nektek is szép jó reggelt! Köszönöm kérdéseteket, jól vagyok… - Amanda odalépett a lányokhoz és átölte őket, mintha hosszú-hosszú ideje nem látták volna egymást. Chris épp csak felpillantott a gép mögül, majd amikor Amanda a lányokhoz fordult, vadul integetni, meg pusmogni kezdett a monitornak, amit Amanda nem tudott mire vélni. - …hát, ahogy látom, ti még mindig javíthatatlanok vagytok…már kora reggel a neten lógtok, ráadásul webkameráztok is…egyébként, neked is szép jó reggelt Chris…mi az, ami ennyire érdekes?

- A meglepetés… - suttogta Eric Amanda fülébe és gyengéden átkarolta őt hátulról, mintha csak sejtette volna, hogy a látvány hatása miatt szükség is lesz rá. Joana és Serenity csak mosolyogva néztek rá, nem szóltak egy szót sem. Amanda gyomrában furcsa, bizsergő érzés lett úrrá, úgy érezte mintha pillangók repkedtek volna odabent. Ez a reggel egyre érdekesebben kezdett alakulni. Vett egy mély levegőt és odaguggolt Chris mellé az asztalon levő laptop elé. Ekkor meglátta az ablakfeliratot, ami le volt gördítve az a tálcára és csak arra várt, hogy ő visszarakja teljes nézetre.

A következő állt rajta: Private Security Webcamera Connection With The R… a többit a titok homályába fedte a tálca kék sávja. Amanda érezte, hogy a keze remegni kezd, amint az egérgomb felé nyúl. Végre felgördült az ablak, és amikor Amanda meglátta a képet, majdnem hanyatt esett. Nagy szerencséjére, azonban Eric nem tágított mögüle, így amikor guggoltában megbillent, meg tudta tartani őt.

- Jó reggelt Napsugár! – köszönt a monitoron levő négy srác kórusban angolul.

- De…ez…ez…lehetetlen…ez teljességgel…biztos csak álmodom megint…ugye Eric, ez megint csak egy álom, mint a tegnapi? Amikor Lauri-t láttam…mondd, hogy az!

- Ez nem álom Amanda. Ők ott a The Rasmus, élőben, személyesen, csak neked, de nem csak most… - mondta Eric nevetve a lány fülébe. - Azt látom…de, hogy…és mint…? - nézett zavartan körbe a barátain Amanda. Mind a négyüknek fülig ért a szája a mosolygástól. - …és azt meg, mégis hogy értetted, hogy nem csak most? – hirtelen sajogni kezdett Amanda feje és hányingere lett…túl sok volt ez neki így elsőre.

- Ne félj, kislány, nem szellemet látsz... – Amanda már itt olyan fehérré sápadt, mint a fal, de Lauri még folytatta is a mondandóját. - …a többiek mondták, hogy még alszol de hála az égnek, most már minden rendben lesz veled…meg kel mondjam őszintén, hogy titokban reménykedtem benne, hogy még lesz alkalmunk ma reggel személyesen is megismerkedni…még ha csak így monitoron keresztül is…sajnos tegnap éjjel nem volt rá alkalmunk… - mivel a laptop képe első osztályú volt, a vétel nem akadozott, a kamera pedig tű éles képet adott, Amanda tisztán láthatta Lauri-t, amint hozzáintézi ezeket a szavakat.

- Ezt nevezem én meglepetésnek! Kisétálok reggel a saját kis nappalimba, miután egy fél éjszaka kiesett az emlékeimből, hogy magyarázatot kapjak a történtekre és erre mi vár? A The Rasmus…na, nehogy azt próbáljátok bemesélni nekem, hogy az előző éjszakai emlékezetkiesésemre a The Rasmus a magyarázat, mert akkor, nem állok veletek többet szóba…már kora reggel megpróbáltok palira venni…könyörgöm, legalább várnátok meg, amíg felébredek! – Amanda ekkorra már ülőhelyzetbe rogyott a monitor előtt és hitetlenkedve szemlélte a képet. Most az egyszer teljesen jogtalanul volt kibukva a többiekre, csak ezt ő még nem tudta. Eero, Lauri, Aki és Pauli mosolyogva nézett rá vissza a kamera másik oldaláról. A turnébuszban ültek, minden bizonnyal éppen úton voltak.

- Márpedig, ha tetszik, ha nem, mi vagyunk a magyarázat az előző éjszakádra… - szólalt meg Aki, majd viccelődve hozzáfűzte. - …vagy esetleg nem vagyunk elég jók magyarázatnak?

- Jaj, dehogynem…csak meg kell értenetek, hogy…hogy ez nekem teljességgel… - Amanda próbált úrrá lenni fokozódó szédülésén, amit az izgalom okozott neki. Próbálta az agyának mondogatni, hogy ez biztos csak egy álom, hogy útközben a nappali felé biztos megint elájult és csak beképzeli magának az egészet, de a szíve még mindig azt mondta, hogy ez a valóság. És ő úgy döntött, hogy ezúttal inkább a szívére hallgat, mint az eszére.

- …hihetetlen. Olyan, mintha egy álom lenne… – fejezte be Eero a lány mondatát.

- Pontosan. De ezt meg…?

- Azt akartad kérdezni, hogy honnan tudjuk? – kérdezett ismét Eero.

- Ha azt mondom, hogy tegnap éjjel nem csak egy álomképet láttál, akkor mit mondasz? – vette át a szót Lauri.

- Azt, hogy kéretek engedélyt itt és helyben elájulni. – válaszolta Amanda és rendesen meg is lepődött magán, hogy akaratán kívül már vagy 5 perce folyamatosan angolul beszélt, a korai időpont ellenére is.

- Nem engedjük meg…büntetésből, hogy tegnap lemaradtál a koncert végéről, beszélgetned kell velünk…azt hiszem itt az ideje, hogy Joana, Chris, Serenity és Eric, a mi interaktív közreműködésünkkel elmesélje neked, hogy mi is történt veled pontosan az elmúlt éjszaka folyamán… - Lauri nevetni kezdett, ami akaratlanul is, de mosolyt csalt, Amanda arcára is. Aki még csak úgy slusszpoénnak hozzáfűzte:

- Szép kis büntetés mi…? Ha Lauri bíró lenne, nem nagyon lennének lakói a börtönöknek…

Amanda-nak ekkor már az is megfordult a fejében, hogy biztos szép lassan kezd megőrülni. Vagy, hogy a sérülése következtében valami komoly gond keletkezett a fejében. Úgy festett, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy reggel 9-kor ő és a barátai webkamerán keresztül a The Rasmus-al társalognak. A többiek legalább is ehhez mérten viselkedtek, ami még csak hagyján volt Amanda számára, de az már végképp nem fért a fejébe, hogy imádott zenekara miért állt ugyanígy a dologhoz. De tudta, hogy az elkövetkezendő percekben erre is, sok más kérdés mellett, magyarázatot fog kapni. Egekig emelkedett pulzussal, még mindig hitetlenkedve ugyan, de várta a fejleményeket. Amondó volt, hogy ha ez csak egy hülyeség volt, amit a barátai találtak ki neki, hogy jó kedvre derítsék, akkor hagyja őket, hagy csinálják, legalább nekik is lesz egy jó napjuk, ha meg mégis igaznak bizonyul a dolog, akkor ráér később is részletes magyarázatot kérni és kihasználja a pillanat nyújtotta lehetőségeket, lehetőleg ájulás nélkül. Ha meg, megőrült volna, akkor meg már úgyis mindegy volt.

- Jó, akkor kezdjük a legelején…én körülbelül a koncert végénél vesztettem el a fonalat valaminek köszönhetően… - szólalt meg Amanda és megpróbált egy kis önuralmat magára erőltetni.

- Már rögtön az elején ki kell, hogy javítsalak… - reagált először Eero a kamera túloldaláról.

- Mi?! Ezt meg, hogy érted? Hisz még nem is mondtam semmit. – nézett kérdőn Amanda a basszusgitárosra.

- Úgy értette, hogy nem valaminek, hanem valakinek köszönhetően vesztetted el a fonalat… - fűzte tovább Aki Eero szavait.

- Valaki esetleg kifejtené picit bővebben a dolgot? Kezdtek meggyőzni arról, hogy nem álmodom, úgyhogy ne hagyjuk abba itt…még a végén elhiszem, hogy nem a haverok egy újabb „verjük át Amanda-t!” akciójáról van szó… - Chris, Joana, Eric és Serenity mosolyogva néztek egymásra, és egyáltalán nem vették zokon a lány szavait, meg azt sem, hogy szinte teljesen elfelejtkezett róluk. Láthatóan egész jól megbarátkozott, az első pillanatban még képtelenségnek tűnő helyzettel. Amanda felkönyökölt az asztalra és úgy nézte tovább a monitort.

- A „bűnös” itt ül a körünkben és eleped a vágytól, hogy személyesen kérhessen tőled bocsánatot galád tettéért… - Lauri arcán továbbra is ott volt az, az ellenállhatatlan kisfiús mosoly, ami teljesen a képernyőre szegezte Amanda tekintetét. Aki anélkül, hogy a többiek látták volna, vadul Pauli-ra mutogatott a hátuk mögött.

- Csak nem Pauli-ról van szó? – kérdezte egy elbűvölő mosoly kíséretében Amanda és hálásan kacsintott Aki-nak a „súgásért”.

- Ezt meg honnan tudod? – csodálkozott el Eero a lány szavai hallatán.

- Mondjuk úgy, hogy jók a megérzéseim… - Amanda ránézett Eero döbbent arcára és elnevette magát.

- Aha, értem…jók a megérzéseid…a jó megérzésednek nincs véletlenül neve is? Mondjuk, Aki Markus Hakala? – válaszolt Lauri fanyar humorral, majd teljesen váratlanul Aki felé fordult, aki még mindig Pauli-ra mutogatott. - …nemde, Mr. Hakala? – Aki egyből letette a kezét, de már elkésett, lebukott. Lauri viccből a szemébe húzta a baseball-sapkáját, mire mind a négyen elnevették magukat, majd átadták Pauli-nak a szót.

- Szóval neked köszönhetem ezt az image-romboló sérülést…elárulnád, hogy mégis hogy csináltad? Te ott álltál a színpadon, én pedig lent a tömegben. Valahogy nem tudom összerakni a dolgot…a többiek úgy állítják be, mintha személyesen találkoztunk volna és véletlenül…nem is tudom…mondjuk, szorosabb ismeretséget kötöttem volna az öklöddel vagy a gitárod húros felével…de nem erről van szó, igaz? Ennek nagyon minimális a valóságértéke…– Amanda eddigre már teljesen feloldódott és önfeledten beszélgetett a The Rasmus tagjaival.

- Nem, ilyen nem történt…mondjuk akkor lehet, hogy kisebb kárt okoztam volna…csupán arról van szó, hogy balul sült el a jótékonykodási akcióm és véletlenül eltalált téged az ásványvizes üveg, amit bedobtam a tömegbe… - Amanda összerázkódott Pauli szavai hallatán, felderengtek előtte az emlékképek. Újra érezte, amint belehasít a fejébe az a nyilalló fájdalom, majd elsötétül előtte a világ. Lehunyta a szemét, majd a fején levő sebhez emelte a kezét.

- Minden rendben? – kérdezte egyszerre Eric és Joana, mire Amanda néma bólintással felelt.

- Látod? Mennyivel jobban jártál volna, ha a dobütőm repül feléd…akkor most… - cukkolta Aki Pauli-t, de nem volt köztük harag, jót derültek Aki hülyeségén.

- Ja, akkor mondjuk nem csak agyrázkódást kapott volna, hanem ha „szerencséje” van, akkor ki is szúrja a szemét az ütőd… - csipkelődött Lauri, mire Aki sértődötten oldalba bökte.

- …akkor most nem ismernénk egymást…és akkor most sokkal rosszabbul érezném magam… - vágott közbe Amanda és kinyitotta a szemét, majd fojtatta: - …lehet, hogy kinevettek, de tulajdonképpen én tartozok köszönettel Pauli-nak és nem ő nekem bocsánatkéréssel. Köszönöm nektek!

A srácok teljesen meglepődtek Amanda szavain, néma csendben ültek a monitor előtt.

- Azért ha nem veszed zokon, én azért mindenképpen bocsánatot kérnék…legközelebb ígérem, hogy óvatosabb leszek… - szólalt meg először Pauli, mire Amanda és a többiek is elmosolyodtak.

- Csak egy feltétellel fogadom el… - mondta Amanda egy sejtelmes mosoly kíséretében.

- Éspedig? – kérdezte egyszerre Lauri, Pauli, Aki és Eero.

- Ha a következő koncert után beszélgethetünk, átadhatom nektek, amit vettem és Aki felém dobja a dobverőit. Na? – Amanda azt hitte, hogy ezzel jól meglepi a fiúkat, mivel azonban nem volt tisztában a köztük levő viszonyokkal, nagyot tévedett.

- Lehet róla szó… - mosolygott huncutul Lauri. - …de muszáj addig várni? Két hónap múlva nem ejthetnénk meg ezt a beszélgetést, mondjuk Németországban egy elegáns hotel valamelyik szobájában? Mondjuk kijöttök egy hétre, elmegyünk ide-oda, dumálunk, kikapcsolódunk, meg ilyenek…természetesen a költségeket mi álljuk…na, mit mondotok? – Amanda szeme minden egyes szó után egyre tágabbra nyílt, majd Lauri utolsó pár szava megadta neki a „kegyelemdöfést”: - Jó lesz így Amanda, most már elfogadod a bocsánatkérésünket?

Amanda egy szót sem tudott szólni, csak némán bólogatott. Hirtelen megint minden teljesen elvesztette a realitását a szemében.

- Ez nagyon kedves tőletek…örömmel elfogadjuk a meghívást…de csak, ha utána ti is eljöttök majd hozzánk vendégségbe… - Amanda elképedve fordult Eric-hez, úgy nézett rá mintha a barátja bolond lenne és nem tudja mit beszél.

- Mi és a The Rasmus? Egy teljes hétig…de…na jó, inkább nem is mondok semmit…azt hiszem nem sok értelmeset tudnék most kinyögni…teljesen úgy viselkednek velünk, mintha a legjobb barátaik lennénk…pedig mi csak egyszerű rajongók vagyunk… - fordult Amanda Joana-hoz.

- Azért viselkednek így velünk Amanda, mivel a jelenlegi állás szerint a legjobb barátaik vagyunk…jól látod a dolgokat…jó a megfigyelőkészséged… - felelte Joana. A négy srác elmosolyodott a lány reakcióját látva.

- Értem…Joana, lennél szíves és hoznál nekem valamit inni? Mondjuk egy jó hideg gyömbért…ezt anélkül nem bírom ki ép ésszel… - Joana nem válaszolt, hanem nevetve sarkon fordult és a konyha felé indult. - …szóval, szóval hol is tartottunk? – tért vissza a monitorhoz Amanda.

A következő pár percben Lauri és a többiek mindent elmeséltek neki, ami az előző éjjel történt velük. Amanda döbbenten hallgatta a történetet, és amikor ahhoz a részhez értek, hogy Lauri-t látta, amikor magához tért fülig vörösödött, megint elkezdett remegni a keze, és majdnem magára borította a gyömbért, amit Joana hozott neki. Nagyon zavarba jött, hogy most így, szemtől-szemben ült azzal, akinek az előző éjszaka elmondta a legféltettebb titkát. Hogy szereti őt. Hogy szereti Lauri-t. Az énekes azonban szemmel láthatóan nem jött zavarba, gyorsan át is ugorta a témát, amin Amanda igencsak meglepődött. Nem tudta, hogy mi áll a dolog hátterében, miért kerüli a témát Lauri, ahogy azt sem tudta, hogy a gyűrű is tőle van.

- És ha már szóba kerültek a dobverők… - mondta Aki Lauri-nak és finoman lökdösni kezdte őt, akinek az első pillanatban nem esett le, hogy mire célzott barátja, majd észbekapott:

- Ja igen! Még mielőtt elbúcsúznánk…szeretnénk, ha elfogadnál tőlünk egy aprócska ajándékot…amolyan bocsánatkérő és megismerkedési semmiség… - kezdte a búcsúzkodást Lauri.

- Hogy mit? – Amanda felguggolt és megfordult. Itt Eric-el és Joana-val találta szembe magát, aki egy szép méretes dobozt adott a kezébe. Gyönyörű ciánkék selyem csomagolópapírba volt csomagolva és a tetején ott díszelgett a The Rasmus elmaradhatatlan védjegye, egy varjútoll.

- Ez nem fog hiányozni a gyűjteményedből? – kérdezte Amanda felemelve a tollat, amint visszatelepedett a földre és ismét a laptophoz fordult.

- Ha tudom, hogy megőrzöd, akkor nem… - hangzott a válasz Lauri-tól. Amanda azt hitte, hogy elolvad attól a mosolytól, amit emellé a pár szó mellé kapott.

- Ez igazán kedves…nem is tudom, hogy mit mondjak…olyan gyönyörűen van becsomagolva, nem is merek hozzányúlni… - motyogta a lány, majd szép óvatosan elkezdte kibontani a csomagot.

A barátai is érdeklődve figyelték, hogy mit rejthet a csomag. Ők már az éjjel megkapták a saját „kis” ajándékukat: Joana, Pauli egyik gitárját és egy gyönyörű keresztes nyakláncot, Serenity egy otthoni, mini hangrögzítőt (amire eltudja menteni a dalokat, amiket énekel), amit korábban Lauri használt és egy karkötőt, Chris egy fekete sárkánymintával díszített basszusgitárt, Eric pedig digitális egy videókamerát, amivel azelőtt a banda tagjai rögzítették mindennapjaikat. Azt „véletlenül” elfelejtették mondani a srácoknak, hogy nekik is van egy zenekaruk, mivel azután szerettek volna meglepetést okozni nekik ezzel, hogy sikeresen megkapták a szerződésüket. És mivel ők választhatták ki, hogy mit szeretnének ajándékba a srácoktól, ezért olyan dolgokat kértek, ami előrelendítheti őket a biztos siker felé. Mikor megkérdezték tőlük, hogy miért pont ezeket kérik, egyöntetűen azt válaszolták, hogy azért, mert így legalább mindig emlékezni fognak rá, hogy kitől is származik az ajándék. Mindannyian tudták, hogy mekkora öröm és meglepetés lesz a srácoknak, ha majd a debütáló koncertjükön megtudják, hogy ők is zenészek és hogy valójában mire is kellettek a hangszerek.

Amanda lassan eljutott odáig, hogy előbukkant a doboz a csomagból és megemelte a fedelét. Először óvatosan emelte, majd mikor a fedél engedett, egy határozott mozdulattal levette a helyéről és lerakta maga mellé a földre. Mikor levette az ajándékot rejtő fehér selyempapírt, nem tudta, hogy sírni vagy nevetni kezdjen örömében. Ebből a végül az sült ki, hogy zokogni kezdett a boldogságtól. Magán az ajándékon túl, a gesztus is rendkívül nagy hatással volt rá. Először egy jól ismert piros-fekete minta kandikált ki a dobozból.

- Te jó ég! Ez egy pulóver…Aki, ez a te pulcsid! – mondta Amanda könnyes szemekkel és kiemelte a ruhadarabot a helyéről.

- Pontosítsunk…ez olyan pulcsi, mint az enyém…gondolom te se szeretnéd, hogy az én agyonhordott pulóveremben kelljen mászkálnod… - Aki elmosolyodott és már-már elérzékenyült Amanda öröme láttán. Lauri egy újabb megjegyzése „mentette” meg attól, hogy ne csorduljon ki a könnye.

- Kivételesen igazat adok Aki-nak…mióta megismerkedtünk, mindig azt a pulóvert hordja…szegény, már jól kinyúlt a mosásban, de még mindig nem tud megválni tőle… - mondta Lauri és nevetve átkarolta Aki-t.

- De…ezt, ezt meg, honnan tudtad? Mindig is ilyet szerettem volna… - Amanda még mindig a könnyeivel küzdött, miközben belebújt a pulóverbe.

- Ez maradjon az én titkom…elég, ha annyit tudsz, hogy jó volt az informátorom… - szólalt meg titkolózva Aki.

- Na, hogy áll? – kérdezte, felállt a helyéről és körbefordult, hogy mindenki megnézhesse. A piros-fekete minta nagyon jól passzolt a fekete szabadidőnadrágjához.

- Remekül. – felelte mindenki kórusban.

- Ja igen azt elfelejtettem mondani, hogy lehet, hogy egy kicsit nagy lesz…nem egyforma a méretünk… - szólalt meg Aki mosolyogva és igazított egyet a szemüvegén. Amanda végre sikeresen leküzdötte a könnyeit és nevetni kezdett. Aki-nak igaza volt: az ujja és az alja kicsit hosszú volt, de ez számított most a legkisebb problémának.

- Nagyon köszönöm! Ez hihetetlen, komolyan! De várjál csak, és ez mi? – hajolt le Amanda az asztal alá, ahonnan egy pár becsomagolt dobverővel került elő.

- Jaaaj Aki, ezt tényleg nem fogom tudni meghálálni neked… - örvendezett Amanda, miközben mosolyogva mutatta mindenkinek körbe az újabb ajándékot. Szerencsére nem árulta el magukat azzal, hogy lelkendezni kezdett volna arról, hogy milyen jó lesz majd ezzel gyakorolni. Eric gyengéden átölelte a lányt, boldog volt, hogy ilyen vidámnak látja. – Mondjatok valamit, akármit! Amivel ezt meghálálhatom…

- Elég, ha mindig ilyen mosolygós és vidám leszel…és megígéred, hogy nem állsz többé szánt szándékkal Pauli kószán repülő üvege elé… - közölte a „feltételeket” Lauri.

- Nem is volt szándékos…de, jól van. Rendben, ezt megbeszéltük! De csak mert te kérted… - Amanda le sem vette a pulóvert, úgy fojtatta az ajándék „felderítését”.

- Na ne…ez… - pillantott fel a monitorra Amanda, ahol a srácok még mindig türelmesen figyelték, ahogy szép lassan előkerülnek a dolgok. - …Lauri! – ezúttal egy szemceruzát, egy üveg fekete körömlakkot és egy tégely zselét emelt ki a dobozból. – Ezer köszönet!

Előkerült még egy csuklószorító és egy ujjatlan kesztyű, ami Pauli ajándéka volt, valamint egy gyönyörű, holddal és csillaggal körbeölelt ezüstből készült keresztes nyaklánc, amit Eero-tól kapott. Sajnos közeledett a búcsú ideje, így Amanda-nak csak pár perce maradt hálálkodni és búcsút mondani a srácoktól, hogy azután 2 hosszú hónapig türelmetlenül várja a személyes találkozást. A fiúk ugyanis időközben megérkeztek Svájcba, következő koncertjük helyszínére.