Egy borongós délután Helsinki egyik utcáján egy hosszú barna hajú, kék szemű lány sétál. A  vállán egy hatalmas útitáskával kezében, pedig egy pohár kóla, az egyik ház felé tart és belép az ajtón. Elindul felfelé a lépcsőn, majd a 10. emeleten lyukad ki. Elindul a folyóson nem, veszi észre, hogy valaki jön vele szemben és összeütköztek. A lány kólája kiömlött és mind a felsőjén került ki. A lány ideges lett, de mikor meglátta, hogy kivel ütközött szembe egyből elszállt a mérge. Egy fekete hajú, zöld szemű férfi állt vele szemben, aki tetőtől talpig feketében volt öltözve. Mélyen egymás szemébe néztek, és egymásra mosolyogtak. Végre a pasi megszólalt:

-         Ne haragudj, nem vettelek észre.

-         Semmi baj én sem láttam, hogy jössz.

-         Ez olyan kínos most miattam tiszta víz lett a fölsőd.

-         Ne is tőrödj vele majd kimosom.

-         Figyelj, itt van a lakásom a következő ajtónál nálam rendbe, hozhatod magad.

-         Á, hagyd csak.

-         Miattam történt tehát ez a legkevesebb amit tehetek.

-         Köszönöm de majd én megoldom.

De a lánynak nem sok választása volt. Megfogta a fiú a karját és elvitte őt a a lakásába.

-         Most nagyon haragszol rám ugye

-         Nem is a te hibád én mentem neked

-         De én borítottam rád piát.

-         Figyelj már Lauri ne, emészd magad ezen, nem a te hibád.

-         Te ismersz engem?

-         Persze hogy ismerlek, te vagy a rasmus énekese a kedvenc együttesemé.

-         És téged hogy hívnak?

-         Katinak.

-         Szép neved van. Na de álldogáljunk itt, gyere be, hogy kimoshassam a felsőd.

-         Ne kell, majd én kimosom, hagyd csak.

De Lauri mintha ezt meg se hallotta volna. Bevitte a lányt a lakásba és bement a szobájába, és egy pólóval a kezében jött vissza.

-         Tessék addig vedd fel ezt.

-         Van nálam másik felső. Mondtam, hogy meg tudom oldani. Itt van velem az összes ruhám.

-         Nem baj! Én ragaszkodom hozzá, hogy felvedd

-         De . . .

-         Semmi de!

Kati megadta magát és elvette a pólót Lauritól...

-         Na, miért veszed fel?

-         Ellődted?

-         Felőlem.

-         Ne hülyéskedj már! Hogy előtted fogok átöltözni!

-         Na, jó addig megfordulok.

-         Nem! Menj el addig innen!

-         Hogy lehetsz ennyire szégyellős?

És csalódottan elindult a szobája felé. Kati gyorsan magára kapta a pólót és Lauri már jött is vissza.

-         Hú, de jól áll!

-         Köszönöm. Teccik a póló hogy ennyire nézel?

-         Nem a póló teccik.

-         Hanem?

-         Te teccel nekem

-         Tessék?

-         Teccel nekem.

  Lauri megpróbálta megcsókolni a lányt de ő elkapta a fejét.

-         Most szórakozol velem?

-         Nem! Miért?

-         Akkor minek mondasz nekem ilyeneket?

-         Mert ez a z igazság! Komolyan teccel nekem.

-         Még te sem hiszed el, amit mondasz.

-         Miért? Mi ebben olyan hihetetlen?

A lány nem válaszolt csak lehajtotta a fejét az ajtó felé indult. De Lauri nem engedte, hogy elmenjen. Megfogta a karját, és visszahúzta.

-         Most mi a bajod?

-         Semmi!

-         Jaj, csak ezt ne válaszold, mert gyűlölöm ezt a szót. Főleg ha látom rajtad, hogy valamii bajod van.

-         Nincsen semmi bajom.

-         Nézz a szemembe!

De a lány továbbra sem emelte fel a fejét. Így hát megfogta az állát és felemelte a fejét.

-         Szóval mi a bajod?

-         Nem szeretem, ha szórakoznak velem.

-         És ki szórakozik veled? Én nem.

-         De! Te!

-         Én egyáltalán nem szórakozom. Ezt azért mondod, mert azt mondtam, hogy teccel?

-         Igen.

-         De mondta neked, hogy nem hülyéskedem. Nagyon teccel nekem. Nem tudom mi ebben a lehetetlen?

-         Az hogy pont egy 16 éves lány fog neked teceni, ezt nem hihettem el!

-         Mi ebben a pláne volt már ilyen idős csajom.

-         20 éves korodban?

-         Nemrég. A kor különben sem nem számít

-         Jó, de csak 10 évvel fiatalabb vagyok nálad.

-         És akik között 20 év van? Vagy más miatt zavar hogy teccel?

-         Mire gondolsz?

-         Nem jövök be neked. Hogy lehetek ekkora . . .

-         Dehogyis!

-         A korkülönbség?

-         Az sem igazán.

Lauri közelebb lép  Katihoz és elkezdi simogatni a haját.

-         Akkor meg?

-         Nem tudom?

-         Mit nem tudsz?

-         Hogy megbízhatok e benned.

-         Teljes mértékben. Nem szoktak csak úgy heccből ilyeneket mondani.

-         Tényleg bejövök neked.

-         Igen. Egy próbát nem érne meg?

-         De!

Lauri magához húzta a lány, és mosolyogva megkérdezi tőle.

-         Na, akkor leszel a barátnőm?

-         Háát ! - mosolygott Kati.

-         De most már ne bolondíts! Válaszolj!

-         Leszek!!

Végre megcsókolták egymást. De hirtelen egy hatalmas menydörgés hallatszott.

-         Megijedtél?

-         Meg. Ne félj mellettem biztonságban vagy. Én mindentől megvédelek.

-         De aranyos vagy köszönöm!

Az eső elkezdett szakadni. És ezt felidegesítette Katit.

-         Mi a baj miért lettél ilyen nyugtalan.

-         Azért mert nekem még lakást kellet volna találnom.

-         Miért?

-         Mert csak most költöztem ide.

-         Komolyan és honnan?

-         Magyarországról.

-         Most csak viccelsz,

-         Nem! Tényleg onnan jövök.

-         És egyedül?

-         Igen.

-         Már tudom is a megoldást. Ide költözöl hozzám.

-         Nem! Most, attól hogy . . .

-         CsSSS! Nincs semmi nem. Én ezt már eldöntöttem. A lehető legtöbb időt veled akarom tölteni.

-         Hát jó de nem baj?

-         Jaj! Dehogy is baj Olyan butaságokat tudsz mondani. Miért lenne baj?