A több, mint 90 koncertből álló turnésorozatot egy óriási buli zárta le a kölni Palladium arénában. Európa számos országából, köztük Magyarországról is több száz rajongó érkezett a koncert helyszínére. Miután a két együttes külön-külön leadta a saját másfél órás műsorát, ami önmagában is teljes siker volt, ám a végére még egy óriási meglepetést tartogattak a közönségnek: a két banda egy közösen írt számot adott elő a tomboló közönségnek. A The Hope Never Die-t. Lauri és Serenity duettjét ezek után minden újságíró és egyéb médium, egyöntetűen az évezred duettjének titulálta, a két banda egész éves közreműködését, pedig a 'példa nélküli' és az 'utánozhatatlan' jelzőkkel illette. Egyértelmű volt: új csillag ragyogott fel a zenei világ egén. A Resurrection a The Rasmus-al való közös turnéja után visszavonhatatlanul kiérdemelte a profi jelzőt, amire még nem nagyon volt példa a zenetörténelemben. Egy év és teljesen elkápráztatták az egész világot. Mindenki a lábaik előtt hevert. Nemcsak egész Európa, de a Távol-Kelet és Amerika is. Szinte nem volt olyan fiatal, akit ne érintett volna meg a banda zenéje és a közös produkció. Volt, aki a The Rasmus révén szerette meg a Resurrection-t, és voltak olyanok, akik a Resurrection miatt a The Rasmus-t. A siker éppen ezért közös érdem volt. Egy év közös, kemény, nem mindig problémamentes munka eredménye.

- Jövőre, veletek, ugyanitt! - búcsúzott el sokadszorra, de immáron véglegesen a közönségtől Lauri és Serenity. Felálltak egy sorba, mind a nyolcan és többször meghajoltak a közönség előtt, akik lelkes, szűnni nem akaró tapsviharral és ovációval reagáltak minden egyes megmozdulásukra. Ezúttal minden, ami a kezükbe került a koncert alatt a tömegben kötött ki: a gitárok, a dobverők (amiből annak köszönhetően, hogy most a két zenekar együtt zárta a showt, valóságos zápor zúdult a közönségre), a törölközők, néhány kiegészítő és az együttesek logóival ellátott pólók, sapkák, valamint a mikrofonok is. Ők is megérdemelték az egy év kitartó hűség után, hogy legyen egy felejthetetlenül jó napjuk. De ezúttal annak sem kellett különösebben aggódnia, akinek netalántán ilyen úton nem sikerült valamilyen ereklyéhez hozzájutnia, ugyanis a két banda közösen, éjszakába nyúló dedikálást tartott az aréna előtt. Mivel már nem volt több koncertjük és utána úgy is a jól megérdemelt pihenés következett, elhatározták, hogy ezúttal addig osztogatnak aláírásokat, amíg bírja a karjuk vagy amíg van rá jelentkező. Arra is lehetőség nyílt, hogy a rajongók beszéljenek pár szót a bandatagokkal, közös fotókat készítsenek, sőt még a kamerázás is megengedett volt. Ez az utolsó koncert minden szempontból különleges, eltérő volt a többitől. Aki nem volt ott, egész életében bánhatta ezt a hibáját.

Amint mindenki beért a színfalak mögé, kört formálva egymás nyakába borultak, és közösen kiáltották, hogy "The Rasmus!" és, hogy "Resurrection!". Volt, aki sírt és volt, aki nevetett a boldogságtól. Miután szétváltak, Amanda szorosan átölelte Lauri-t és a vállára borulva zokogott a boldogságtól. A The Rasmus énekese elemelte a lányt a földtől és a boldogságtól örömittasan, párszor megforgatta a levegőben.

- Hé, mit csinálsz? Tegyél le! Hallod?! Elszédülök... - kiabált Amanda pár fordulat után nevetve Lauri-ra és finoman megütögette a vállát.

- Megcsináltuk! Sikerült! - mondta vidáman Amanda, miután ismét biztos talajt érzett a lába alatt és mint egy kislány ugrálni kezdett örömében, majd egymásra néztek Joana-val, Amanda odafutott hozzá és egymás nyakába borulva ugráltak tovább. Szinte magukon kívül voltak a boldogságtól. De ez mindenkire igaz volt: felszabadultak voltak, megkönnyebbültek, hogy véget ért ez a hosszú és néha már-már kegyetlen fárasztó turné és végleg maguk mögött tudhatták a koncertkörút "sötétebb" foltjait, kellemetlenebb emlékeit is. A srácok mosolyogva nézték a lányokat, miután az Eero öleléséből kiszabaduló Serenity is csatlakozott barátnőihez. Így ünnepelt egy sztárcsapat: mint minden más ember, ha öröm éri. Ez mutatta, hogy semmiben nem voltak és nem is akartak különbek lenni a többi embertől.

Pár perccel később, miután már végeztek az elő-ünnepléssel, odamentek az embereikhez és mindenkinek külön-külön megköszönték az egész évi kemény és kifogástalan munkát, ami jelentősen hozzájárult ehhez a nagyszerű sikerhez, amit most elkönyvelhettek maguknak. Ezután következett a közönség, a közös ünneplés, az egész éjszakás őrület. Tudván, hogy szinte mindenkinek van esélye, hogy autogramot szerezzen a két bandától, a megszokott tolongás, lökdösődés ezúttal elmaradt, vagy minimális, szinte észrevehetetlen méreteket öltött csupán. A Resurrection és a The Rasmus kisétált az aréna előtt levő óriási betonplaccra és a tömeg hamarosan körbezárta őket. A biztonsági őrök azért megtartották a körülöttük kialakult kör forma 2-3 méteres sugarát, hogy azért levegőhöz tudjanak jutni.

- Sziasztok! Na, hogy érzitek magatokat? Jó volt a buli? - kiabálta egyszerre Lauri, Aki, Joana és Serenity. Az egybehangzó 'igen' kiáltások teljesen egyértelmű választ adtak, ami csak fokozta a két banda amúgy is jó alaphangulatát.

Egy órával később a bandatagok 2-3 fős csoportokban már a kör különböző pontjain álltak és még mindig szüntelenül osztogatták az aláírásokat. Joana, aki Lauri-val volt párban, minden rajongónak névreszólóan írta alá, a dedikálandó tárgyat, ezért amikor egy újabb füzet került a kezébe, magától értetődően már sokadszorra, de mosolyogva tette fel a következő kérdést:

- Kinek írhatom?

- Az "annak, akit hátbatámadtam és rútul elárultam" tökéletesen megfelel... - hallotta a gunyoros hangot Joana, amire már felnézett a füzetből. Először nem is ismerte meg az előtte álló alakot, kellett neki pár másodperc, amíg az előtte álló, famert és bőrdzsekit viselő, rövid fekete hajú és borostás alakból "kibogozta" egy régi, de nem szívesen látott ismerősüket.

- Eric? Te? Mit keresel itt? - kérdezte döbbenten és az első pillanatban nem tudta, hogy miként reagáljon. A hangjukat annyira elnyomta a zsibongó tömeg, hogy Lauri nem hallotta meg Joana hangját. Joana Eric szemébe nézett és a látványtól ösztönösen hátrébb lépett egy lépést. Nem tetszett neki, amit ott látott, sőt! Félelem kerítette hatalmába. Valami olyasmit látott, ami rosszabb volt még a harag lángjánál is. Az őrület bujkált a szemében.

- Ugyan már! Csak nem félsz tőlem...nincs okod rá... - mondta szelíden Eric, egy lépéssel közelebb lépett a lányhoz, és finoman átkarolta a vállát. Az egyik biztonsági ember téve a dolgát, megkérte őt, hogy hagyja békén Joana-t, de a lány is kihúzódott a karjaiból:

- Ha tudnád, hogy mennyi van...azok után, amit tettél...ne érj hozzám! Menj innen, hagyj minket békében élni! Ez már megszállottság, amit művelsz! - Joana ezzel visszaadta Eric kezébe a füzetet és már vette volna el a füzetet a következő rajongótól, de a fiú nem mozdult, csak szótlanul nézett rá.

- Mi van, talán süket vagy? - Joana érezte, hogy valami nincs rendben, de nem tudta, hogy mi az. A biztonsági ember lökött egyet Eric-en, de ő hajthatatlan volt és ismét Joana felé lépett, ám ezúttal nagyobb lendülettel, mint az előbbi alkalommal.

- Joana, nincs véletlenül egy...? - fordult felé Lauri, hogy egy másik tollat kérjen tőle, de abban a pillanatban felgyorsultak az események. Mikor Joana irányába fordult, megpillantotta Eric-et, amint Joana felé lép és rémület fogta el. A fiú láttán, azonnal a lány mellé lépett, de már késő volt. Az aréna erősen világító lámpáinak fényében megcsillant valami a lány felé tartó Eric kezében, Joana kezéből kiesett a toll és a következő pillanatban már a földön térdelt, kezét az oldalához szorítva.

- Joana! - Lauri nem tudta, hogy merre mozduljon először. És ekkor elszabadult a káosz. A rajongók kétségbeesve próbáltak közelebb kerülni Joana-hoz, hogy lássák mi baja esett, a biztonságiaknak komoly erőfeszítésébe került, hogy visszatartsák őket. Eric kiszabadítva magát az őt elkapó biztonsági ember szorításából Serenity, Amanda és Chris irányába indult. Lauri hiába próbálta meg elkapni, ellökte őt és a földre esett. A kialakuló káosz Pauli-hoz és Eero-hoz jutott el először, és amint az ámokfutó személyében felismerték Eric-et azonnal megpróbálták megállítani őt, azonban ez teljesen reménytelen próbálkozásnak tűnt. A srácnak már teljesen minden volt, nem volt vesztenivalója, mindenkit ott sebesített meg, ahol tudott. Minden másodpercek alatt zajlott le.

- Amanda, Serenity! - kiáltotta oda a lányoknak, így próbálva figyelmeztetni őket, de nem hallották meg.

A földön fekve látta, hogy Joana keze mellett vér szivárog elő és a lány reszketve próbálja térdelő helyzetben tartani magát. Azonnal talpra ugrott és odafutott a lányhoz.

- Te szentséges ég, Joana! - suttogta Lauri alig hallhatóan és a lány mellé térdelt, aki pár pillanattal később már képtelen volt megtartani magát és erejét vesztve a földre esett. Lauri az ölébe vette a Joana fejét, egyik kezével gyengéden simogatni kezdte a haját és az arcát, így kísérletet téve megnyugtatni őt, másik kezével pedig megpróbálta elvenni a lány kezét az oldalától.

- Eric...Eric az...szólj a többieknek... - suttogta Joana a fájdalomtól könnyek közt és nagy nehezen elengedve az oldalát, megszorította Lauri biztonságot nyújtó kezét.

- Tudom...tudom...ne aggódj, nem lesz semmi baj... - cirógatta gyengéden Lauri Joana arcát. Ekkor már az ő szeméből is patakokban folyt a könny. A lány oldala erősen vérzett, a penge mély sebet ejtett.

- Ez fáj...nagyon fáj... - Lauri kétségbeesetten nézett a rajongókra, akik közül többen is, sokkot kapva a látványtól zokogni kezdtek. A lelkében tomboló fájdalomtól megerősödött hangerővel kiabált ismét a többieknek. Eric akciója és eközött a pillanat közt alig telt el pár pillanat, de Lauri-nak úgy tűnt, mintha évek teltek volna el.

- Chris! Chris! Gyere ide! - a fiú végre meghallotta Lauri hangját és ahogy a földön térdelő, könnyektől vörös szemű énekes szemébe nézett, karjában Joana-val, egyből feléjük indult.

- Jaj ne, Joana! Mi történt Lauri? - kérdezte Chris kétségbeesetten, amikor odaért a pároshoz.

- Eric. - hangzott a kurta válasz, majd Lauri kitörölte a szeméből a könnyeket, tekintete elkomorult , lassan felemelkedett a földről és az ismét a biztonságiakkal viaskodó Eric-re emelte a tekintetét. Látta, hogy minden áron Amanda-hoz és Serenity-hez akar eljutni. Ezt nem hagyhatta. Joana helyzete és a tudat, hogy a lányoknak bántódása eshet, felszította a tüzet Lauri-ban. - Vigyázz rá! - mondta határozottan és Chris karjába fektetve Joana-t, Amanda és Serenity irányába indult.

- Kérlek, bocsáss meg...én nem akartalak megbántani... - suttogta Joana könnyek közt, amikor magukra maradtak Chris-el.

- Én kérek bocsánatot...olyan hülye voltam, meggondolatlan és önfejű... - mondta Chris könnyeivel küszködve, miközben a lány arcát simogatta.

- Én mindig...én mindig csak téged szerettelek...és csak téged foglak mindig is...amíg élünk...ezt tudnod kell!

- Tudom. Mindig is tudtam... - Joana elmosolyodott Chris szavai hallatán, majd becsukta a szemét. Nagyon fáradtnak érezte magát, úgy érezte, hogy muszáj kicsit pihennie. Chris először megrémült, már a legrosszabbra gondolt, de miután látta, hogy Joana mellkasa viszonylag nyugodt tempóban emelkedik és süllyed, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle.

Eric azonban eddigre már olyan idegállapotban volt, hogy a biztonságiak egyszerűen nem tudták megállítani. Hárman próbálták egyszerre lefogni, de valahogy mindig kiszabadult a szorításukból. Fűtötte a bosszúvágy. Nem volt más célja, csak bosszút állni a pár hónnappal korábban még legjobb barátain. Újult erővel indult volna a két lány felé, de Lauri, Pauli és Eero még jó időben, egyszerre lépett oda, hogy megakadályozzák eme tettében. Lauri volt az első, akit lerázott egy erős jobbegyenessel és egy kigáncsolással. Lauri az esésnél beütötte a fejét a betonba, ami miatt percekig nem is bírt felkelni a földről, ugyanis zúgott a feje és színes fények táncoltak a szeme előtt. Minden úgy tűnt neki, mintha egy hangtompítón át hallotta volna az eseményeket. A rajongók sikoltozása, a morajlás, a barátai hangja. Minden nagyon halk volt. Kezdtek összemosódni a körvonalak a szeme előtt. Mint egy lassított felvételen, látta, ahogy Eric Pauli-t és Eero-t is leszereli, majd Serenity felé lép a kezében levő késsel, de Aki az utolsó pillanatban elé lépve lefogja Eric-et és a földre löki, majd az egyik biztonsági őr egy vascsővel végrehajtott pontos és határozott ütéssel végleg leteríti Eric-et. Aztán fokozatosan elhaltak a hangok és sötét lett. Pár másodperc után azonban ismét világosodni kezdett a kép és újra hallotta a zsibongó tömeget, amit időközben jóval távolabbra tereltek tőlük az őrök.

- Csakhogy felkeltél! Már azt hittem, hogy valami komoly bajod esett... - Lauri Amanda aggódó arcával találta magát szembe. Azonnal felkelt a földről, hogy leellenőrizze a többieket.

- Semmi bajom! Te jól vagy? - kérdezte Lauri aggódva, átölelve Amanda-t, vigasztalóan megsimogatta a hátát, majd körbepillantott maguk körül.

- Igen...de... - válaszolta Amanda és könnyek csordultak ki a szeméből. - ...Joana...és...és... - itt azonban elcsuklott a hangja, és kitört belőle a sírás.

- Jól van! Most már semmi baj...vége van! Vége! Joana-nak sem lesz semmi baja...mindenki más pedig jól van... - Lauri gyengéden magához szorította Amanda-t és próbálta vigasztalni, egyelőre kevés sikerrel. Ő maga is még az előző percek eseményeinek a hatása alatt volt, reszketett, mint a nyárfalevél és zúgott a feje, a lány pedig nyilvánvalóan sokkot kapott. Lassan Serenity, Eero és Pauli felé sétált, akik mellett már ott állt Chris, rendkívül türelmetlenül, karjában az eszméletlen Joana-val. Mind a hárman a földön guggoltak Aki mellett, aki lehajtott fejjel ücsörgött a betonon. Mivel a körülöttük levő tömeg kissé árnyékolta a lámpa fényét, nem láthatta a helyzet valódi voltát.

- Hé Aki, gyönyörűen leszerelted...szép kis jobbegyenest kaptál, de jól álltad... - próbálta Lauri egy kis humorral oldani a rendkívül feszült helyzetet. Amint azonban kimondta ezeket a szavakat, észrevette, hogy Serenity csendesen sírva térdel Aki mellett és átöleli őt a vállánál, mintha csak megtartaná, hogy ne essen el. És ekkor kellett rájönnie, hogy a korábban Amanda-hoz idézett szavai nem állták meg a helyüket.

Aki felnézett Lauri-ra, szeme azonban fénytelen volt, tekintete elkalandozott. Ebben a pillanatban látta meg a fényben, hogy az Aki mögött guggoló Eero keze piros a vértől, ami nyilvánvalóan nem lehetett a sajátja, hisz ő és Pauli, csakúgy mint jómaga, nem szerzett pár karcolásnál többet.

- Kösz. Ez rendes tőled... - suttogta Aki halkan és felemelte a fejét, láthatóvá téve Lauri számára a bal vállán erősen vérző, mély sebet. Lauri gyűlölködő pillantást vetett az eszméletlen állapotban levő Eric felé, akit épp egy rendőrautóba tuszkoltak be, majd Eero gondjaira bízta Amanda-t és Aki mellé térdelt.

- Jó voltam, mi? - kérdezte Aki suttogva. Lehetett akármilyen nagy bajban is, mindig a humoránál maradt.

- Te vagy a nap hőse...meg sem árt neked ez a semmiség...észre sem veszed és túl is leszel rajta... - felelte Lauri egy félmosoly kíséretében és aggódó pillantást váltott Pauli-val.

- Induljunk, nincs vesztegetni való időnk...azt hiszem nem ez a legjobb hely...ilyen sérülések ellátására... - szólt a gitáros Lauri-hoz, mire ő a többiekkel együtt határozottan bólintott. A körülöttük levő tömeg nem oszlott, a zsivaj, a morajlás alábbhagyott. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Minden szem rájuk szegeződött.

- A kocsi már ott vár titeket a parkoló végénél...menjetek, siessetek! - lépett oda a The Rasmus egyik embere a csapathoz. Ő és Lauri kérdő pillantást váltottak, aminek a végén a férfi kacsintott, majd bólintott egyet. Ez annyit jelentett köznyelvre lefordítva, hogy nyugodtan menjenek, a tömeget majd ők elrendezik és megfelelően tájékoztatják őket mindenről.

Chris, karjában Joana-val, kíváncsi pillantásoktól kísérve indult el az emberfolyosón, ami illedelmesen széthúzódva állt, szinte egészen a kocsiig ért. Őket követte Eero, majd Pauli, karjában Aki-val, közvetlen a nyomukban Serenity, végül pedig Amanda és Lauri tűnt el a sötét üvegű terepjáróban. A kórház felé tartó út alatt néma csend uralkodott a kocsiban, mindenki próbálta magában feldolgozni a történteket. Aki el-elbóbiskolt a fáradtság és a sérülése miatt, ilyenkor Serenity vállára hajtotta a fejét és úgy szundított pár pillanatot. Pauli és Eero felváltva váltogatta aggódó pillantását Aki és Joana közt. Lauri és Amanda összebújva ültek, Lauri próbálta megnyugtatni Amanda-t, aki még mindig reszketett és úgy tűnt, hogy képtelen lesz abbahagyni a sírást.