A búcsú Ezelőtt a koncert előtt a The Rasmus kezdte meg elsőnek a hangpróbát. Az embereik felszerelték a hangfalakat, az erősítőket, Eero, Pauli és Aki behangolta a hangszereket, már csak a mikrofonpróba és az összhangzás próba volt hátra. A Resurrection tagjai a színpad mellől kísérték figyelemmel az eseményeket. Mindenki ott volt. Eric kivételével. Ugyanis mióta a srác megtudta, hogy mi a helyzet Amanda és Lauri közt, távolságtartóbb lett. De nem csak velük, hanem a Resurrection minden tagjával, sőt még közvetlen kollégáival, a technikusi gárdával is. Éppen ezért, amíg nem volt feltétlenül szükséges, hogy huzamosabb ideig együtt legyen velük, nem is tette. És ami még furcsább volt a csapat számára, hogy Eric néha nagyon furcsán viselkedett, mintha beszedett volna valamit. Ezúttal a színpad előtt lófrált, és alig észrevehetően egy pillanatra megállt a mikrofon előtt és rácsíptetett valamit a zsinór aljára, majd továbbsétált. Kivételesen, mire a The Rasmus tagjai a színpadra értek, már ő is ott állt a többiek mellett. - Eric, mi szél hozott? Most nincs semmi egyéb elfoglaltságod? Örülünk, hogy néha napján azért még a közelünkbe jössz és láthatunk... - üdvözölte Chris leplezetlen cinizmussal a hangjában barátjukat. - Jól van, na! Értek én a szóból...ne haragudjatok, hogy így elhanyagoltalak titeket...ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérek... - válaszolt Eric szemmel láthatóan jókedvűen, amit a lányok nem nagyon tudtak mire vélni. Amanda arra sem méltatta, hogy felé forduljon, ezzel szemben Joana odafordult hozzá és szóvá is tette ezt a hirtelen változást: - Mi ütött beléd? Jól érzed magad? Vagy ma reggel kivételesen nem felejtetted el bevenni a kedvesség-tablettáidat? - Eric azonban szavak helyett egy mosollyal válaszolt, mire Joana dühösen legyintett egyet és visszafordult a színpad felé, ahol Aki éppen elhelyezkedett a dobok mögött, Pauli és Eero pedig nyakába akasztotta a gitárját. Majd Lauri a tőle megszokott talpig fekete öltözetben (nadrág, ing, nyakkendő) és varjútollakkal a hajában lassú, megfontolt léptekkel odasétált a színpad közepére a mikrofonhoz. A többiek ezt nem láthatták, de Eric ekkor benyúlt a zsebébe, arcán egy gonosz vigyor jelent meg és összehúzott szemöldökkel figyelte a történéseket. Amint Lauri hozzáért a mikrofonrúdhoz, hangos sercenés hallatszott, egy óriási szikra csapott ki a mikrofonból. Lauri-t hátradobta a kivágódó áram és Aki előtt kötött ki a doboknál. Eero és Pauli gitárral a nyakukban, Aki elhajítva a dobverőit, a Resurrection csapatával egyszerre rohant oda Lauri-hoz, aki sűrű káromkodások közepette szinte azonnal felkelt a földről. Mindenki megkönnyebbülve vonta le a következtetést, hogy Lauri szerencsésen megúszta ezt az egyébként sokkal komolyabb következményekkel járó balesetet. - Hé Lauri, minden OK? - kérdezte egyszerre Aki, Eero, Amanda és Pauli. - Hát persze, semmi baj! De azt hiszem, most megyek és megölök valakit... - felelte Lauri rendkívül dühösen, ami az események tükrében egyáltalán nem volt meglepő és elítélhető reakció tőle. - ...itt ma fejek fognak hullani! Lauri határozott léptei láttán, Aki ösztönösen elhúzódott, mintha csak attól tartott volna, hogy Lauri ezért is majd őt teszi felelőssé, mint sok más marhaságért, amit korábban elkövetett ellene. - Ne aggódj Aki! Kivételesen nem rólad van szó... - fordult vissza Aki-hoz az énekes, majd elkiáltotta magát, úgy, hogy az egész csarnokban az ő hangja visszhangzott: - ...ki állította be a mikrofont? Sietve előkerült a szólított és odafutott Lauri-hoz, váltig állítva, hogy ő maga ellenőrizte a mikrofont és mindent rendben talált. Sőt a műszerek még akkor sem mutattak semmi rendellenességet, amikor Lauri elindult a mikrofon felé. - Akkor mégis mi a magyarázat az előbbiekre?! Talán azt gondolod, hogy mostanában az a legújabb hobbim, hogy megtanultam áramot termelni és azzal riogatok mindenkit a környezetemben, hogy félig ropogósra sütöm magam? - Lauri magából kikelve kiabált a technikussal, keze remegett a dühtől. Eero odasétált mellé és, hogy megnyugtassa barátját, a vállára helyezte a kezét: - Nyugalom Lauri, biztos van valami magyarázat a történtekre... Lauri azonban nem válaszolt, hanem fogta magát, sarkon fordult és kiviharzott a színpadról az öltözőjük irányába. Serenity, Joana, Chris és Amanda döbbenten nézték a távolodó Lauri-t, majd Amanda sietős léptekkel utána indult. - Mi ütött bele? Túlélte, és ez a lényeg...nem értem mit műsorozik...ilyen bárkivel és bármikor megeshet... - fordult Aki értetlenkedve Eero-hoz, aki hű maradva önmagához teljes nyugalommal kezelte a helyzetet: - Nehéz napjai voltak...sok minden összejött neki és eddig bírta cérnával...de most majd kidühöngi magát, elszív egy-két cigit és minden rendben lesz... - Azért szerintem menjünk utána...nem árt egy kis baráti megtámogatás...addig legalább megjavítják a mikrofont... - mondta Pauli a technikusra pillantva és a falnak támasztotta a gitárját. - Jó, menjünk... - egyezett bele Eero és ő is letette a gitárt. - ...de hova lett Eric? - kérdezte, amint ismét odafordult a többiekhez és felfedezte a srác hiányát. - Biztos megint valami "halaszthatatlan" dolga van... - felelte cinikus hangnemben Chris. - Beszéljek vele? - kérdezte Eero, miközben mind a hatan elindultak az öltöző felé vezető folyosón. - Ha gondolod...nem tudom, hogy van-e értelme...olyan furcsa mostanában...mióta Lauri és Amanda...szóval...érted? - lépett oda Eero mellé Joana. - Hát persze, hogy értem. Azért megpróbálom, hátha sikerül... - ajánlotta fel Eero és kedvesen Joana-ra kacsintott. - Nagyon rendes vagy...köszi... - Ugyan már! Nekem az csak öröm, ha valakinek segíthetek megoldani a problémáját...és nem kell aggódni, a srácok mellett elég tapasztalatra tettem szert már ilyen téren...különösen Lauri-nak köszönhetően...nem hiszem, hogy Eric nála is rosszabb lenne...Lauri néha olyan, mintha egy betonfalnak beszélnék...különben is az adott szituáció egyik szereplőjével már sikeresen zöld ágra vergődtünk, legalább most már teljes lesz a béke és a nyugalom... - Hát, sok sikert hozzá! De előbb győzöl meg egy szkeptikust, hogy léteznek ufók, minthogy Eric végighallgasson... - Serenity megjegyzésén egyöntetűen jót mosolyogtak. A lánynak nagyon is igaza volt. - Kösz! Minden támogatás elkél. Mire a többiek elindultak, Lauri már oda is ért az öltözőhöz. Az ajtóba érve azonban megtorpant: hangokat hallott odabentről. Résnyire nyitotta és bekukucskált. Egyedül Eric-et látta odabent, aki magában beszélt. Úgy téve, mintha nem látta volna, hogy bent van, szélesre tárta az ajtót és nagy lendülettel belépett a szobába. - Jaj, ne haragudj! Megzavartalak valamiben? - kérdezte ártatlan hangon Lauri, mire Eric hirtelen felé fordult. - Nem, dehogy. Elvégre ez a ti öltözőtök...csak gondoltam itt várom meg a próba végét...de te, hogy, hogy itt? - Eric hangjában volt valami szokatlan, nyugtalanító tónus, amit Lauri egyből észrevett. Arról nem is beszélve, hogy Eric szemmel láthatóan ideges is volt. - Elromlott a mikrofon...az egyik technikus majdnem pirítóst csinált belőlem...bár ő váltig állítja, hogy nem volt semmi gond a mikrofonnal...szép kis történet, mi?! - folytatta Lauri nyugodt hangnemben. Eric benyúlt a zsebébe és keresni kezdett valamit. - Micsoda pech...még jó, hogy így megúsztad...tiszta szerencse, hogy nem esett komoly bajod... - mondta Eric, fel sem pillantva Lauri-ra. - Abbahagyhatod Eric. Előttem nem kell megjátszanod magad...tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy mi van velem...sőt, te lennél a legboldogabb, ha esetleg történne velem valami... - Lauri hangja nyugodtan, mégis hidegen csengett, mint a jég. Az 'esetleg' szóra direkt erősebb hangsúlyt fektetett, várta a hatást. - Miket nem gondolsz te rólam? Hisz barátok vagyunk... - emelte Eric a tekintetét Lauri-ra. - Csak barátok voltunk...ez már a múlté...egészen addig így volt, amíg meg nem változtak a dolgok...mondom, nekem nem kell színészkedned...jó emberismerő vagyok, már messziről megérzem, ha valaki nem kedvel...és tudod mit? Én nem haragszom rád ezért...te ilyen vagy, ilyen a természeted és én ezt elfogadom... - Lauri szavai apró piszkavasként szították fel Eric érzelmeit. - Milyen nagy szavak...biztos Amanda-nak is valami hasonlót adtál elő...azért omlott a karodba... - ekkor már előbújt Eric igazi énje. Lauri elérte a célját. - Ó, dehogyis Eric. Nagyot tévedsz! Ne próbáld rám kenni, a saját tehetetlenségedet és a viselkedésed okozta következményeket...Amanda nem azért van velem, mert szép szavakkal elcsábítottam és hitegettem őt...azért van velem, mert te cserben hagytad...szakítottál vele, de ez nem volt neked elég...még nagyobb fájdalmat akartál okozni neki, ott akartad őt bántani, ahol csak éred...majdnem sikerült is, majdnem belepusztult a szenvedésbe, a fájdalomba, amit okoztál neki...de ekkor még időben fény derült egy hazugságodra és ez segített, hogy olyan ember mellett folytassa az életét, akit ő választott és akiben megbízik...aki nem hazudik neki, aki mellette van, ha szüksége van rá...úgyhogy mindent csak magadnak köszönhetsz! Remélem büszke vagy magadra, hogy sikerült majdnem tönkretenned egy ilyen nagyszerű embert... - Lauri még mindig nyugodt hangnemben beszélt, a monológja alatt szinte egy hajszálnyit sem változott a hangszíne. Még csak fel sem emelte a hangját. - Nem igaz! Hazudsz! Elvetted tőlem őt...miattad hagyott itt...miattad meg a francos gyűrűd miatt...önző vagy...olyan önző, hogy még csak eltűnni sem tudsz egyszerűen, csendben...eltűnni a pokolba, de úgy, hogy vissza se gyere... - Eric-en ekkor már a kezdődő őrültség első jelei mutatkoztak. Kezét kivette a zsebéből, fejét zavartan forgatta jobbra-balra, behúzódott az egyik sarokba, és igyekezte elkerülni Lauri tekintetét. Lauri-nak nem kellett több bizonyíték. Eric szavai bizonyosságot adtak neki arról, hogy ő babrálta meg úgy a mikrofont, hogy az akár az életébe is kerülhetett volna. A pokolba kívánta őt. Ahol szerinte neki a helye lett volna. Lauri nem hitte el, hogy a barátságuk így, az egyik-pillanatról a másikra tönkremehet. De miután bejelentették a többieknek, hogy miként állnak egymással, ő és Amanda, minden elromlott köztük, beszélni szinte egyáltalán nem beszéltek. - Menj innen! Hallod?! Gyűlöllek...menj el! - kiabálta Eric, ülőhelyzetbe rogyott az egyik sarokban, felhúzta a térdét, fejét ráhajtotta, majd tarkóját átkulcsolta karjaival és csendesen motyogott magában. - Nem hagylak itt Eric...neked segítségre van szükséged... - Nem kell segítség! Főleg a tiéd nem! Tartsd meg magadnak az irgalmaskodást és tűnj már el a fenébe! - Lauri azonban nem mozdult, Eric ugyan meg akarta őt bántani előző szavaival, de nem sikerült neki, mivel Lauri tudta, hogy Eric-nek komoly problémája van és nincs tudatában, hogy mit cselekszik. Lauri sok mindenkire tudott haragudni, de egy beteg emberre nem. És Eric az volt. Beteg. Elvette az eszét a féltékenység. Lauri lassan odasétált a sarokban gubbasztó Eric-hez és leguggolt elé. Eric elhallgatott, felemelte a fejét és mélyen Lauri szemébe nézett. - Gyere, segítek! - nyújtotta Lauri barátságosan és segítőkészen Eric felé a karját, aki úgy látszott, hogy végre elfogadja a segítséget. Ám ő még mindig nem adta fel. A gyűlölet, amit Lauri iránt érzett nem csillapodott. Amint megfogta Lauri kezét, hirtelen magához rántotta őt és egy parányi szerkezetet nyomott a nyakához, aminek kék szikra csapott ki a végéből. Ám Lauri résen volt és mielőtt még bármit is csinálhatott volna, egy óriásit behúzott Eric-nek, aki ájultan terült el a földön. Mikor felállt a földről és megfordult, hogy leüljön az egyik székre, az ajtóban hat kővé dermedt alak és döbbent tekintet fogadta. - Ti mióta ácsorogtok ott? - hirtelen nem jutott más kérdés Lauri eszébe. - Épp elég ideje ahhoz, hogy megszülessen a döntés...Eric távozik a Resurrection csapatából...még ma! Amint magához tért...ön és közveszélyes... - jelentette ki határozottan Amanda, de a lelke mélyén sajnálta, hogy a volt szerelme és legjobb barátja, akivel már hosszú évek óta együtt voltak, ilyen mélyre süllyedt.